Drága Miniszterelnök Úr, kedves Feri!
Mai írásunkban nem a bizonyítványt magyarázzuk, pusztán olyan körülményekre világítunk rá, amelyek bizony befolyásolták tevékenységünket. Azaz két dolog miatt is elnézést kell kérnünk Tőled.
Először is azért, mert minden idők egyik legrövidebb beszédét írtuk a március 15-i állami ünnepségre. Bár Neked nem szoktuk tanácsolni, mi most őszinték leszünk: minden időnket felemésztette új, spanyolországi ingatlanunk ügyintézése - hiszen valahová csak menni kell, ha a fasiszta horda nagyjából egy év múlva visszatér a hatalomba. Katalóniai kiruccanásunk nem volt azonban haszontalan: felhajtottunk Neked egy spanyol kislányt, aki majd valamikor, ha fontos és elfedésre méltó szavazás lesz a Házban, véletlenül rossz repülőre száll Barcelonában, és San Francisco helyett Budapesten köt ki. Itt a Combinót összekeveri a híres villamossal, és véletlenül pont a Szemlőhegy utcai villa előtt köt ki. A kislány Nálatok alszik, Klára Orbánné szakácskönyvéből szilvás rácsost süt neki, Te a Malév szigorúan menetrendszerinti járatával hazaviszed, ahol könnyed spanyol szavakkal megnyugtatod a szülőket, és átnyújtasz egy ajándékcsomagot, benne tokaji aszúval, és egy példánnyal dedikált könyvedből. A hazaúton a spanyol miniszterelnök telefonon köszönti hősiességedet (ezért majd meg kell szavazni valami indítványukat az Európa Tanácsban, de sebaj, az úgysem fontos most).
Tudjuk, hogy az orbánista lakájmédia majd felemlegeti Nikit, a ceglédi kislányt, de erre is találtunk megoldást: a fasiszta sajtó még el sem kezd gúnyoskodni, amikor kiadjuk az MTI madridi tudósítójának értesülését: a katalán kislányt - kreol bőre miatt romának nézve őt - magyargárdisták zaklatták a Combinón. A merényletet egy órán belül magára vállalja a Magyarok Nyilai, akiknek egyébként két honlapot is csináltunk, hadd keveregjenek a neten szörfölő fasiszták.
No, kicsit elkalandoztunk az ünneptől - hiába, Érted dolgozni, drága Miniszterelnök Úr, felér egy állandó múzsacsókkal. Ugyanakkor a hatvanezres órabér sem jön rosszul, de hidd el, ez csak mellékes motiváció.
Folytatva Canossa-járásunkat, a második dolog, ami miatt bocsánatodért esedezünk, az saját házi fasisztáink töketlenkedése. Úgy látszik, Budaházy és Toroczkai már együtt sem elég vonzók a radikáljobbosoknak, Gyuri ráadásul már annyira szét is van hullva, hogy tegnap azt hitte, már az EU-kampányban kell utcai bajkeverőt alakítania, és az arra az alkalomra csináltatott pólónkban ment randalírozni. Tóth Laci sem a régi már - persze itt mi is hibáztunk, de egyszerűen nem volt jobb ötletünk annál, minthogy megint becsukatjuk a Budaházyt, a Laci meg forradalmat kiált és a kiszabadítására indul a Gyorskocsi utcába. Mivel összesen lehettek a radikálisok alig pártízen, gyorsreagálású kommunikációs terepcsapatunk szervezésében Lacit is lecsukattuk, hogy elcsituljanak a dolgok. Ezt meg kell értened: azt még az ATV-ben sem tudták volna rendesen megvágni, ahogy az ötszáz rendőr kergeti a huszonöt tüntetőt és hatvan sárgamellényes újságírót.
Hiába na, könnyen lehet, hogy vérfrissítés szükséges. Persze tudjuk: se Szabó Albi, se Bácsfi Diácska szavatossága sem volt túl hosszú - igaz, az utóbbit legalább olcsón megúsztuk, az a pár karton bőrradír igazán nem volt tétel.
Tudjuk, érezzük és elfogadjuk, teljesítményünkkel nem leszel elégedett. Tartottunk hát még vasárnap este egy gyors ötletbörzét, hogy jövőre jobban sikerüljön az ünnep. Az alábbiakra jutottunk:
1. a délelőtti állami ünnepségen ezúttal sem mondasz beszédet, de magánemberként az első, kordon mögötti sorból hallgatod, Klárával, a gyerekekkel, és persze az azóta is Nálatok lakó cigány családdal. A műsor közben az egyik táncos hirtelen rosszul lép, és lenyeli a forradalmi hevületet szimbolizáló pici fehér sípot. Te ezt meglátva - az élő közvetítés nyilvánossága előtt - átveted magad a kordonon, és egy Heimlich-fogással eltávolítod a művész torkából a sípot. Az (általunk biztosított) tömeg éljenzése közepette egy nagyvilági mozdulattal elhárítod a táncos hálálkodó kézcsókját, és a kordonon visszalendülve, családod gratulációját fogadva a műsor folytatására bíztatod a konferansziét, Budai Bettit. Ezután még egy közeli tervezünk Rólad, amint a műsor csúcspontjaként felcsendülő Nemzeti Dalt könnyes szemmel, szívedre tett kézzel szavalod magadban.
2. a délután folyamán spontán sétára indulsz ünneplő családoddal a lezárt Lánchídon át. A híd közepén azonban elétek vág két, Árpád-sávos zászlóba öltözött tüntető, és hangosan szidni kezdenek. Te akkor egy mozdulattal egy pillér mögé - biztonságba - helyezed családodat és az arra járó Mohácsi Viktóriát (nem megfeledkezve a cigány családról sem), és szóba elegyedsz a tüntetőkkel. Egyikük a jól irányzott, a kormányzat eredményeire rávilágító, tőmondatokban pattogó érveid súlya alatt meggörnyed, elbizonytalanodik, összezavarodik - végül fasisztoid lobogóját egy látványos mozdulattal a Dunába veti, és megölel Téged. A másik elvetemült fasiszta viszont narancssárga esőkabátja alól egy tojást ránt elő - azonban ez sem tántorít el Téged, és rákiabálsz: "na látja, a magafajta miatt fél az egyszerű állampolgár az ünnepen! Vegye tudomásul - az igazi demokrata azonban nem fél! Táguljon!". Erre pedig a fasiszta riadtan, Árpád-sávos zászlót és egy Orbán-beszédgyűjteményt hátrahagyva, megszégyenülten elszalad a hídról, Pest irányába.
Drága Miniszterelnök Úr! Reméljük, fenti ötleteinkkel és reális helyzetértékelésünkkel legalább valamit jóvá tettünk hétvégi hibáinkból, egyúttal bízunk abban, hogy belátod, mindenki hibázhat, és - Rajtad kívül - mindenki szokott is.
Hamarosan újra jelentkezünk!
