Kedves Miniszterelnök Úr!
Öröm látni, hogy elég volt csak bedobni a nyelved alatt csiszolt kavicsot a megbízható médiabirodalom kisség moszatos, békalencsés tavába, és máris egyre táguló körökben futnak a hullámok a víz felszínén. Bevalljuk, amikor az elmúlt napokban kicsit furcsa, váratlan hírek kezdtek megjelenni (például hogy egy kutya miatt ölte egyik szomszéd a másikat, no meg nem is molotov-koktél okozta a Második Tatárszentgyörgyi Tüzet), kicsit elkezdett izzadni a tarkónk és remegni a térdünk. Egy pillanatra azt hittük (Miniszterelnök Úr, kérünk, ne haragudj, hogy kételkedtünk Benned, de néha olyan nehéz meglátni a LÉNYEGet zsniálisabbnál zseniálisabb húzásaidban!), hogy elveszítitek az irányítást a média felett.
Ehhez képest szavakkal szinte leírhatatlan melegség öntötte el a szívünket, amikor láttuk, hogy amit esetleg szervezetlenségnek, koordinálatlanságnak láttunk, az a Felsőbrendű Szellemi Lény mindent átható nyugalma, a történések felett gyakorolt valódi kontroll érzetének hűvüs, visszafogott eleganciája. A Sunday Times cikke minden kétségünket eloszlatta.
Miniszterelnök Úr, már-már könnyekig meghat a gépezet működtetése felett gyakorolt nyugodt, alkotói hatalmad... Azt hiszem, ha itt lennél, most átölelnélek... Most el is fogytak a szavak, de addig is, míg újra megtalálom őket, s lecsillapítom felzaklatott érzelmeim, Neked ajánlom ezt a dalt, ami egy kicsit Rólad és egy kicsit rólunk is szól. Tudom, érteni fogod.
